Egyik nap lovas érkezett a városba. Köpenyt viselt, nem akart feltűnést kelteni, gyorsan és céltudatosan suhant keresztül az utcákon. A kovács háza előtt állapodott meg, lovát a kapuhoz kötötte, majd magabiztos léptekkel az ajtóhoz sietett. Csuklyája alatt már előre nevetett, mint aki huncut tréfára készül és bekopogott. Egy fiatal lány nyitott ajtót gyanútlanul, ám felfedezve látogatója kilétét elkerekedtek szemei.
- Felség! – hüledezett
- Szerbusz Astral. – mosolygott – Rég találkoztunk.
A zavargásra a férj is megjelent az ajtóban nejéhez hasonló meglepettséggel az arcán.
- Üdvözöllek Erlot! Hallottam összeházasodtatok. – egy jó üveg bort vett elő és mire észbe kaphattak volna már beinvitálta magát
- Elnézést kérek felség, de nem számítottunk vendégekre. Tiszta kosz a ház, friss ebédet sem készítettem. – szabadkozott Astral
- Erlot, te asszonyt neveltél ebből a kiváló harcosból! – háborodott fel a király – Ugyan ne finomkodj már annyira, jó lesz nekem a maradék is.
- Rendben. – sóhajtott beleegyezően – Rögtön kész lesz.
A konyhában Astral még egy terítéket akart kivenni mikor rátörtek a fájdalmak. A két férfi szinte egyszerre ugrott a segítségére a király azonban félúton megtorpant. Maga szörnyen megrémült és látva a férj gyakorlott mozdulatait inkább rábízta a dolgot. Másrészt eszébe jutottak a jelentések Astral ítéletéről és felelősnek érezte magát miatta. A konyhaszekrényhez ment és pakolni kezdett.
- Ugyan miattam nem kell fáradnod, nagyfiú vagyok, ki tudom szolgálni magam. Amúgy is mindenhol otthonosan mozgok, hisz egész Drakon az én otthonom. – nevetett zavartan
Az ebéd eleinte kínos csöndben telt, ám a másnapos pörkölt vagy a bor lassan feloldotta a hangulatot.
- Tényleg Erlot, milyen fogással sikerült elcsábítanod Astralt?
Erlotnak hirtelen torkán akadt a csípős paprika és köhögni kezdett. Astral megveregette férje hátát, majd készségesen beszámolt helyette.
- Hát felség mire odajutottunk a végén, csak egy gyümölcssalátát kaptam. – nevetett a szép időkre gondolva – Tudja a papácska próbálta főzésre okítani, de majdnem kigyújtották a házat, így a mama nem engedte őket többé a konyha közelébe. Mindenestre a vacsorát ez mindenképp kárpótolta. – a király elé emelte gyűrűsujját, amin egy szépen megmunkált levélkoszorú formájú aranygyűrű ékesedett – Ő maga készítette.
- Valóban szép darab.
Erlot miután ismét lélegzethez jutott kíváncsian hallgatta mit mond róla kedvese. Büszkeség töltötte el és finoman átkarolta derekát.
- Egyébként szörnyen zavar ez a magázás, barátok vagyunk, szólíts nyugodtan Reigornak.
Astral bólintott, majd ravaszul elmosolyodott.
- Na és Reigor mikor akarsz megházasodni?
- Ó Drakonra mondom, legyen annyi nyereségünk a háborúban ahányszor ezt a kérdést hallottam! Őszintén szólva nem tudom. Volt egy lány, aki érdekelt, de már férjnél van. – vállat vont – A háború után, majd keresek valami takaros feleséget, addig is Drakon az én szerelmem.
- Remélem sikerrel jársz és megtalálod a megfelelő lányt.
- Még egy olyat úgysem találok, mint te. – felelte halkan. A másik kettő nem szólt rá semmit, talán ki se mondta vagy csak nem akarták meghallani. – Úgy legyen.
Ebéd után Astral kitessékelte a tornácra a férfiakat míg ő pakolászott mondván jó idő van. A maradék borral kiültek és bámulták a tájat. Végül Erlot törte meg a csendet.
- Szereted őt?
Reigor nem nézett rá csupán elmosolyodott és kortyolt egyet borából.
- Nem mondom, hogy nem szeretem, ám aggodalomra semmi okod. – folytatta már Erlot szemébe nézve - Számomra a barátsága sokkal fontosabb mintsem közétek állnék.
- Akkor mit keresel itt?
- Szükségem van rá. Mikor térdre kényszerített azzal a levéllel, kacérságot éreztem a szavaiban, nem is sejtettem, hogy miattad kockáztatja az életét. Hazudnék, ha azt mondanám nem voltam csalódott vagy féltékeny, amikor a Látók érte küldtek a szülőföldedre. Legszívesebben ott helyben megöltelek volna, de nem tettem, nem akartam neki fájdalmat okozni és eztán sem fogok. Én csak nem tudok másra gondolni, ha valami jó hírt hallok ő az első, akivel meg szeretném osztani. – nevetett magán – Elég szánalmas nemde, a nagy hódító király, akire mindenki felnéz, egy férjes asszony után kajtat, aki mellesleg népünk egyetlen árulója.
Erlot nem felelt csupán poharát nyújtotta koccintásra.
- Itt bármikor szívesen látunk, barátom.
Ezután a király, mikor ideje engedte látogatást tett náluk, mindig hozva magával egy jó üveg bort. A közös ebédek után Erlot rendszerint kivonult és dolgozgatott, hogy nyugodtan tudjanak beszélgetni. Nem aggódott, hisz mindkettejükben megbízott. Feleségével szánták és szerették is azt az embert, akit a drakoniak szinte istenítettek, azt az embert, aki könnyedén beírta magát a történelemkönyvekbe, mint Drakon Legnagyobb Királya.