- Új lakóink lesznek - jelentette ki Elyn a kastély udvarán összegyűlt emberseregnek. Barátja, Lael szelleme vigyorogva körözött körülötte, s a hórihorgas szőke mágus válla fölött próbált belekukucskálni az annak kezében tartott pergamenekbe, melyek az új jövevények adatait tartalmazták.

- Mégis miféle emberek? – kérdezte bizalmatlanul Urehir.

- Drakoniak – felelte Elyn, a lapjaiba pillantva. – Méghozzá maga a királyi család, természetesen…

Lael elismerően füttyentett, s lelkendezve tudakolta, van-e fiatal lánygyermekük.

- Nincs, Lael, csak egy fiuk – hessegette el Elyn a szellemet, aki e szavakra rögvest elcsüggedt, és a háttérbe vonult duzzogni. – A Nyugati Szárnyban kapnak szobát, rendben?

- Nem lenne békés az álmom, ha egy drakoni férfi az én Drahaném közelében tartózkodna – jegyezte meg Drahina, és férje, Urehir karjába bújt, aki szigorúan meredt Elynre, és magában elismerte, hogy ő jobban félti a drakoniakat Drahinától, mint fordítva…

A mágus úgy tűnt, értette a célzást, alig észrevehetően bólintott, majd összetekerte a pergameneket, s a hóna alá csapta őket.

- Akkor a Keleti Szárny – határozott. – Szeretném, ha előkészítenétek egy üdvözlőestet a számukra. Politikai szempontból is igen sokat jelentene, ha barátságosan fogadnátok őket. Az egyesült földek jövője múlhat rajta.

 Nem akarván részt venni az eztán kibontakozó vitába, sarkon fordult, és hosszú léptekkel eltűnt a legközelebbi ajtó mögött.

 Az udvaron általános zsivaj kerekedett, egyesek a dekoráció, mások az étel kérdését illetőn kezdtek fülsértő óbégatásba. Megunván a fecsegést, egy mély, erőteljes hang emelkedett ki a többi közül, mire minden fej felé fordult.

- Csendet! – mennydörögte Gabrys, karjaival jókora kört téve a levegőben. – A lampionokkal nem fognak jóllakni! Mi legyen az étkük? Ezt kell eldöntenünk!

- Szedtem néhány igazán ízletes zöldséget a kertemből, szívesen felajánlom a drakoniaknak – javasolta Cále ábrándos arccal, és megcirógatta a vállán ülő sárkánygyík, Gilim fejét, aki hálásan dorombolt. – Vajban párolhatnánk őket, és aztán némi fűszer a kertemből, desszertnek pedig gyümölcs a kertemből…

- Igen, testvér, ez remek ötlet! – helyeselt ikertestvére, Huin, és átkarolta öccse derekát.

- Ti haszontalan kölykök! Cále, ha még egyszer kiejted a szádom a „kertem” szót, felgyújtom azt a gazrengeteget, és téged fogunk megpárolni vajban – forgatta a szemeit Gabrys. Cále csak megvonta a vállát, halkan becézgette Gilimet, Huin azonban féltőn magához vonta a fenyegetettet, és gyilkos pillantást lövellt apjukra, meg a sárkánygyíkra.

- Micsoda remek ötlet! – csapott a homlokára Drahnus. – Köztudott, hogy a drakoniak imádják az iríth-húst!

- Nagyapa, már megint badarságokat beszélsz – sóhajtott Drahane. – Bevetted a gyógyszeredet, ugye?

 Drahnus ügyet sem vetett unokájára, teljesen belelovalta magát új ötletébe.

- Remek, fiaim, remek! S mi mind iríthek vagyunk… - Malynre nézett, aki összehúzott szemöldökkel, karba tett kézzel meredt az öregre, és rosszallón köhintett. – Elnézést, Szélszárny uram…

- Semmi baj, uram. Folytasd.

- Igen, igen. Hol is tartottam? Oh, igen. Szóval – itt szigorúan végigmustrált mindenkit – Van valakinek iríth-húsa raktáron? – tekintete hosszan elidőzött Cyrián, aki Léosse legnagyobb csempésze hírében állt, ám a kalózkapitány egy újabb üveg bor kibontásán fáradozott a csoportosulástól kissé távolabb, nem akarván részt venni a tanácskozáson. 

- Nagyapa, tudtommal nem vagyunk kannibálok – jegyezte meg Drah.

- Mi lenne, ha közülünk sütnénk meg valakit? – vetette fel Gabrys, ravasz mosoly árnyékával ajkai körül.

- Oh, micsoda remek ötlet, kedves Éjárny úr! – Drahnus jókorát csapott az illető hátára, mire az köhögni kezdett.

- És mégis kit? – tárta szét a karját Drahina.

- Legyen Drahnus úr, neki már úgyis mindegy – vetette fel Huin.

- De öreg és rágós! – ellenezte Gabrys.

- Na és? Megedzetjük az állkapcsukat, hozzá kell szokniuk ha az itteni konyhán akarnak enni… - morogta Huin.

- Mi bajod a koszttal? – kérdezte csendesen Cále. A szerető bátyó szeme erre fátyolossá vált, és kihátrált az iríthek köréből.

- Semmi, semmi drá… izé, testvér – suttogta, majd elvörösödött, szétnézett, nem-e hallotta valaki; majd intett az egyik bokor felé, s Cáléval karöltve elvonultak, hogy érdekesebb elfoglaltság után nézzenek (közben persze kaján vigyorral lesöpörte öccse válláról a szemtelen sárkánygyíkot, aki éktelen vijjogás kíséretében felrepült az egyik fára).

A többiek folytatták az áldozat kiválasztását.

- Gabrys, Cále és Huin kiesnek, mert ők keserűek. – Drahane az ujjain számolt. – Urehir is – fintorogva mostohaapjára nézett.

- Kikérem magamnak! – csattant fel Drahina, az említett karjába csimpaszkodva. – Az én édesem nem keserű…

- Keserédes – röhögött Dranann, mire az apja lekevert neki egyet.

- Cyria remek választás lenne, csak meg kellene fürdetni – folytatta Drahane és ismét elfintorodott.

- Bizony, nem kellene megöntözni borral! – helyeselt Drahnus.

- Ki vállalja, hogy lesikálja? – nézett körbe Gabrys. Senki sem jelentkezett. – Gondoltam – morogta.

- Én és anya nem leszünk jók, mert csont és bőr vagyunk… - folytatta Drah, és szemléltetésképp megpaskolta tökéletesen lapos hasát.

- Pontosan, és ilyen gyönyörű lányokat nem szabad elvesztegetni holmi büdös drakoniak vacsorájához! – szólt közbe Lael hátulról. Senki sem adott igazat neki.

- Nézzük csak – Drah az ajkait rágcsálta. – Már csak Ear maradt. – Mindenki a csendesen álldogáló iríth fiúcskára nézett. - Igen, Ear a tökéletes választás! – erősítette meg.

- Dranann-nal mi lesz? – szólt közbe Malyn, és a kalóznövendék védelmére kelt.

- Ő túl kicsi még – legyintett Drahane sajnálkozva, mert szívesen feláldozta volna öccsét a nemes cél érdekében.

- Akkor mire várunk? – Gabrys arcán vadállatias vigyor terült szét, előkapta a tőrét, és a Tengerszél fiúhoz ugrott. Lányos sikoly harsant a levegőbe.

- Hé, hé, emberek, mi folyik itt? – Elyn visszatért, egy jókora furkósbottal felszerelkezve, ha esetleg oszlatnia kellene a tömeget.

- Ear nem hagyja magát megsütni – árulkodott Drahane, majd ismét az iríthfiúhoz fordult. – Naa, kérlek, kapsz egy csókot, csak a füled hadd vágjuk le…

 Ear rémülten tiltakozott.

- Elég a badarságból! – emelte fel a hangját Elyn. – Már rendeltem egy adag mirelithúst a Family Frosttól.

- Jégiríthet? – kérdezte Gabrys.

- Igen.

- A jégirthek szigete legalább egyheti járóföldre van, a tengerről nem is beszélve! Lehetetlen, hogy megérkezzen még ma!

- Már van flyth-palethi kirendeltségük. Két perc, és érkeznek.

 Tű-tű-tű-tű-tű-tű-tűű!

- Szólj anyádnak adjon pénzt – énekelte szórakozottan Dranann. – Adjon pénzt, és fosszon ki!

- Milyen bájos kis tolvaj lesz ebből a gyerekből! – jegyezte meg Cyria büszkén, mintha saját gyereke lenne, és megborzolta a fiú haját.

- Megyek már, megyek! – kiabált Elyn, és vadul lobogó hajjal elsietett.

*

- Még egy kis bors… - motyogta Drahina, miközben csipkés köténykében a bogrács felett állt, és a jégiríth-pörköltet kavargatta.

- Úgy érted, bor! – javította ki Cyria, és a kezében tartott üveg egyik felét a hús közé, másik felét a torkába öntötte.

- Nem, nem, te féleszű kalóz, menj már innen!

- Kapitány! Kérlek, úrnőm; kapitány!

- Rendben, kapitány, megkérhetnélek, hogy hozz egy kis tűzifát?

- Oh, hát persze, széphölgy, máris… - Cyria kioldalgott a konyhából, és a folyosón elterült egy ottfelejtett rumosüvegben. A fejét beverte a kőpadlóba, és elvesztette az eszméletét.

- Hála az égnek – nézett a plafonra Drahina megkönnyebbülten.

*

 Mire a drakoniak megérkeztek, mindenki vigyázban állt az ebédlőben, fejük felett a babarózsaszín, fodros dekorációval.

Az iríthek – meg Malyn - némán álltak a drakoni királyné előtt, és nem értették, miért néz körbe gyanakvón összehúzott szemekkel, s köhint egyet, mintegy feledtetve az előbbi közjátékot.

 A nőt fia, Vincent követte, hosszú fekete haját varkocs helyett copfba fogta, hogy szimpatikusabbnak tűnjön az elegáns iríthek szemében.

 Utána Kazas, a király érkezett, aki szintén visszahőkölt a „csodás” dekoráció láttán, de – egyelőre - nem adott hangot nemtetszésének.

 A sort Shana zárta, egy hallgatag, szőke szépség, egy szolga, aki – Lael szerint – annyira magányosnak tűnt, hogy rögvest pártfogásába kellett vennie.

 Miután Elyn bemutatta a vendégeket, asztalhoz ültek, és kezdetét vette a lakoma.

 Ear és Malyn kiszállította a jégiríth-pörköltes tálakat a konyhából, és felsorakoztatta őket a drakoniak előtt. Az iríthek a Cále által javasolt vajban párolt fűszeres zöldséget ették.

 A drakoniak felhúzott szemöldökkel turkáltak az ételben, Kazas rosszallón morgolódott, de csak Vincentnek volt annyi mersze, hogy felszólaljon.

- Öhm… Elnézést, de mi már nem eszünk iríth-húst.

 Az iríthek arcából kifutott a vér. Egymásra néztek, felelőst keresve. Tekintetük megakadt az asztalfőn ücsörgő Elynen, aki erőltetetten nevetgélve szabadkozott, és a fejét vakargatta.

- Jellemző – jegyezte meg Lael, a hórihorgas mágus felett körözve.

- Ezért dolgoztunk ennyit? – csattant fel Drahane, és az asztalra csapott. Cyria borospohara felborult, vörös nedűvel árasztva el a hófehér terítőt. A kapitány sopánkodni kezdett.

- Kiskisasszony, kérlek, nyugodj meg, nézd, most kárba veszett miattad e remek bor!

- Tudod mi veszett kárba, te gödény? A hús! Tudod, hány aranyba került? He? Nem? Te ostoba csempész, az anyád… - Drahane püfölni kezdte a kapitány fejét.

- Huin, állítsd le a hercegnőt! – parancsolta Gabrys. Az említett elfintorodott, felállt, és Drah mögé lépett, hogy lefogja. Az iríth lány dühe eztán az éjiríthre zúdult, megragadott egy villát, és körbekergette az őt a teremben, olyanokat kiabálva, hogy „nekromanta”, „élőholtak játszótársa”, meg „incesztus”. Huin szerencséjére senki sem vette komolyan ezeket a címeket, pedig Yrhast a megmondhatója, hogy Drahane bizony valót állított.

Cyria igazán a szívére vette az iríth hercegnő által mondottakat, így nekiállt elpusztítani a drakoniak tányérján díszelgő pörköltet.

 Malyn és Ear eztán a drakoniak számára is hozott némi Cále-féle zöldséget, amit a keletiek ismét leplezetlen undorral fogadtak.

 Az illem úgy kívánta, hogy belekóstoljanak, s mivel gyomruk korgott, megtették – aztán asztal alá, szalvétába, pohárba, virágtartóba dugdosták az egészséges, ámbár finomnak aligha mondható étket.

*

 A sikeresnek egyáltalán nem titulálható vacsora után elérkezett az idő, hogy aludni térjenek. Elyn megmutatta a drakoniaknak szobájukat, Aislin kis híján sokkot kapott, mikor megtudta, együtt kell hálnia férjével.

 Elyn gyorsan eliszkolt a hamarosan háborús övezetté váló folyosószakaszról, magára hagyva a keletieket.

 Elsőként Kazas lépett be a szobájukba, felhúzott orral körbenézett, és lenézőn horkantott.

 Aislin méltóságteljesen követte, és gyanakodva körbenézett. Furcsa illat terjengett odabenn, párosulva egy igen különös mágikus vibrálással.

 A nő körbekémlelt, s tekintete megakadt az ablak alatt álló asztalon illatozó virágcsokron. Úgy tűnt, Kazas is észrevette, mert dühödten felordított, kiborította a szerencsétlen vázát, majd kirohant a szobából, és bősz kiáltásokkal adta a világ tudtára, hogy „gyilkosok” „összeesküvők” meg „vadbarmok”.

 Aislin fáradt sóhajjal figyelte férje akcióját, majd lazán csettintett egyet. Mozdulata nyomán apró, kékes láng jelent meg a virágok között, egytől egyig felemésztve azokat – azonban ez a tűz nem melegséget, hanem fagyot árasztott. Aislin speciális igéje, a fagyos láng.

 Eközben fiuk, Vincent követelőzőn korgó gyomorral útnak indult, hogy szerez valami tápláló élelmet magának. Kimászott az ablakon, és hosszú idő múltán, a sötétben bolyongva azon kapta magát, hogy felette egy irdatlan sikoly hangzik el. Gyorsan a fülére tapasztotta a kezét.

- Segítség, betörő! – visítozta felette valaki. Kíváncsian felnézett, és az erkélyen meglátta az iríth királyi család leánygyermekét egyetlen szál pongyolában. Elcsöppent a nyála.

- Segítség, betörő! – ismételte még hangosabban és élesebben Drah, ám senki sem törődött vele, mindenki a kastélyban támadt káosz okát firtatta…

 Vincent ezután csörömpölést hallott, egészen közel. Lehajolt, hogy megvizsgálja a hanghatás okát, és egy összetörött virágcserepet talált a földön. Mire felegyenesedett volna, a következő a hátán landolt.  Méltatlankodva feljajdult, miközben a cserépedények tovább záporoztak.

- Háborús övezetbe jöttem volna? – töprengett. – Hé, Júlia – szólt fel hangosan. – Most már elég legyen…

 Drahane abbahagyta a hajigálást, azonban felfigyelt a névre.

- Rómeó? Ó! Rómeó, miért vagy te Rómeó?

- Nem vagyok Rómeó… A nevem Vincent Vrag. Drakoni herceg.

- Öhm. Bocs. Összetévesztettelek valakivel – vakarta a fejét Drah, majd felocsúdva hangja artikulátlan üvöltéssé torzult, mellyel undorát szerette volna kifejezni. – Büdös drakoniakkal nem állok szóba!!!

- BÜDÖS??? Ki a büdös? – felugrott és felkapaszkodott az erkély korlátjára. -  A drakoniak államunk fennállása óta nagy figyelmet fordítanak a tisztálkodásra, és az évszázados fürdőkultúra…

 Vincent ecsetelni kezdte a népe számára oly fontos fürdők történetét, közben egyik kezével hevesen hadonászott, s másik keze megcsúszott a fémen, majdnem leesett, úgyhogy jobbnak látta, hogyha bemászik az erkélyre, Drah mellé, és úgy fejezi be történetét.

 Az iríth lány nagyot ásított, teljesen elbódította Vincent mondandója.
- Köszönöm az esti mesét – mondta szemeit dörzsölgetve. – Nem is tudtam, hogy Vragék egy botcsinálta bárdot is hoztak magukkal…

- Nem tetszett a történetem? – kérdezte duzzogó hangon a drakoni.

- Meghozta a kedvem az alvásra… - vonta meg a vállát a lány, burkolt kritikaképp.

- Vond vissza! – kérte Vincent. Az iríth a fejét rázta, és rájött, hogy már legalább fél perce az oly megvetett keletivel beszélget, és ismét visítozásra adta a fejét.

 Az iríthek lakosztálya ezen az éjjelen a szokottnál halkabb volt, mert az úrnő, Drahina nem tartózkodott itt (éppen egy cselédfiúval szórakozott az istállók mögött), és az öreg Drahnus is éji sétáját járta a kastélyban.

 Dranann már aludt, Urehir pedig kényelmesen elnyúlt a kandalló előtti kedvenc fotelében, és prospektusokat nézegetett a tűz vörös fényében.

 A színes reklámok különböző kasztrálási módokat hirdettek, egyesek a kardra, mások a tűzmágiára esküdtek, az iríth pedig többször átfutotta őket, magában mérlegelve az esetleges fájdalmi faktorokat.

 Sem arcvonásai, sem gondolatai nem árulták el, vajon saját maga vagy a ház többi férfitagja számára keresi oly nagyon a herélés leghatásosabb módszerét…

A folyosók visszhangoztak Kazas átkaitól, s a nagy hangzavarra Elyn is előmerészkedett a toronyból, fejvesztve rohant lefelé a lépcsőn, megérezve az égett szagot, de beverte a fejét az egyik ajtófélfába, és ájultan terült el a földön.  

 A lángok már a belső kertbe is kijutottak, Drahane erkélyét nyaldosták, de a két fiatal nem törődött vele, tovább vitatkoztak.

- Akkor is büdös vagy, ide érzem!

- Az csak a parfümöm!

- Miből csinálták vajon?

- A legnemesebb drakoni fűszerekből!

- Nekem trágyának szaglik…

- Vond vissza!

- Nem!

- De!

- Nem!

- De!

 Eközben Cyria is előbújt a vacsoraasztal alól (az asztal alá itta magát, a szó szoros értelmében), és feltámolygott a szobájához, amikor észrevette a lángokat. Rögtön megörült, és visszarohant az ebédlőbe, hogy felhozza a maradék iríthfület, és a konyhából elcsent apró nyársakra húzta őket, majd leült a tűz mellé, kibontott egy újabb üveg rumot, és fütyörészve sütögetni kezdett, s mikor úgy vélte, a hőfok nem elegendő, megöntözte kicsit a lángokat az itallal.

 Shana volt az egyetlen, aki arra törekedett, hogy megfékezze a tűz terjedését, egy vödörrel rohangászott a kút meg az égő helyek között. Lael pedig nagyokat kurjongatva figyelte a kétségbeesetten munkálkodó lány elő-előbukkanó idomait.

 Az ezidáig az udvaron lézengő Ear-Malyn páros ekkor érkezett meg a baleset súlytotta helyszínre, és unott arccal megálltak ott, ahol még éppen kényelmes meleg terjengett, majd filozofálni kezdtek azon, hogy miért kék is ez a tűz.